2018. február 22., csütörtök

Rutinjaim

Sziasztok!
Az előző bejegyzésemben említettem, hogy a Rutinok nagyon meg tudják könnyíteni a Szorongással/Depresszióval küzdők életét.Azt viszont, hogy milyen is legyen egy reggeli/esti rutin nem árultam el. Ebben a bejegyzésben most meg tudhatjátok az esti és a Reggeli Rutinomat, ahol kihangsúlyozok és megindiklok pár dolgot.

Este:
Általában 7-8 órám van a suliban, ami azt jelenti, hogy 15 és 16 között szoktam végezni, Ezután mé elmegyek valamerre, magántanárhoz vagy éppen valamilyen sportra. Ezekkel általában olyan 18:00-ra végzek,de abba már benne van az is hogy haza értem. Vacsorázok a családommal, telefonozok egy pár percet majd megtervezem az estémet a Planner-emben. Ezután tanulok ám 8kor végzek is(jó, néha túl megyek a határon), mert mint mondtam nagyon fontos, hogy mindig egy idő után hagyjuk abba a munkát/tanulást. Lefürdök és pihenek egy kicsit. Általában ilyenkor nézek egy részt a sorozatomból és telefonozok. A sorozat végén leülök és írok egy kicsit a naplómba majd rendet rakok a szobámban és elkészülődök a holnapra. Vagyis össze pakolom a táskámat és előkészítem a holnapi ruhámat. Ekkor szokott általában fél tíz lenni,szóval ilyenkora már kikapcsolok minden elektronikus dolgot és olvasok egy fél órát, hogy lenyugodjon az agyam. 10-kor pedig alszok is, hogy a szervezetem megszerezze a kellő mennyiségű alvást.



           
         


Reggel:
Az ébresztőm 6:25 kor csörög. Ekkor még általában lenyomom a szundi opciót, hogy még 10 percet tudjak aludni. Aztán elmegyek pisilni, fel veszem a ruháimat, amit előző este kikészítettem és indulok készülődni. Arcot mosok, és elkezdek sminkelni. Általában végzek az alapozó-púder-highlight-er-pirosító -s arcrutinommal, mire mama elkészíti a reggelimet. Akkor leülök és megeszem a reggelit,majd újra készülődni kezdek. Befejezem a sminkemet, fogat mosok és gyorsan kezdek valamit a hajammal is. Ez után még van időm, szóval csekkolom a közösségi médiát,majd 7:20-kor teljesen felöltözve elhagyom a házat, hogy elérjem a 7:28-as buszt.

Ennyi lenne mára. Remélem tetszett nektek ez a bejegyzés.
Nemsokára jelentkezem,
Margaréta Blogger

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése