2017. augusztus 5., szombat

Július Wrap Up

Sziasztok!
Régen mindig csináltam ilyen kis Wrap Up-okat meg TBR bejegyzéseket, bár ezek valahogy kiestek a rutinomból. A TBR nem véletlen, hiszen nem annyira kell TBR meg Wrap is egy hónapba, hiszen egy kicsit unalmas lenne, hiszen nagyjából mindig azokat olvasom,amik a TBR-omon vannak. Amit azért minden hónap elején feltöltök a Moly.hu-ra egy listaként. Szóval ez egy új fajta bejegyzés sorozat lesz, amiket láthattok a blogon,ahol könyves/filmes/sorozatos bejegyzés lesz.Természetesen a könyvek olvasási sorrendben vannak,ahogyan a filmek is. A sorozatok meg nem annyira. Na, de lássunk is neki:



Ezt a könyvet még Júniusban kezdtem el olvasni, de Júliusban fejeztem be. Nem is mondok róla sokat, hiszen nemsokára írni fogok róla egy értékelést, amit itt tudtok majd elolvasni.

Kezdem úgy érezni, hogy már kinőttem Mia naplójából. Érdekes, hogy ő idősebb mint én és én mégis érettebben gondolkodok helyzetekben. Jó volt mindazáltal. 3/5



Bent volt épp a könyvtárban, megtetszett a címe és a borítója+Plusz angolul volt, így haza hoztam. Nem volt egy fantasztikus könyv,de pont megfelelt arra a célra, hogy angolul olvassak. 4/5


Véglegesen elolvastam az összes részt Veronica Roth-Beavatott trilógiájából. Tetszett ez a rész, megszerettem Tobiast, akit eddig valahogy sosem sikerült. Érdekes jelenetek voltak, kicsit kiegészítette a történetet, ahogyan a nevében is benne van, hogy kiegészítő könyv. Szépen ki volt dolgozva, könnyen olvasható volt számomra, nem úgy mint a többi rész. 4.5/5



Ismét nincs sok minden amit mondani szeretnék itt róla, hiszen van egy teljes értékelés a blogomon a könyvről,amit megnézhettek itt. Tetszett: 5/5


Az egyik kötelező olvasmányom.Sok időbe telt, míg átvergődtem rajta,pedig csak a 9-12. éneket kellet elolvasnom. Nem volt nagyon rossz történet mindazáltal. Tetszett ez a pár ének belőle. 2,5/5
Tetszett. Imádom ezt a borítót. Annyira rejtélyes. A kötetről írtam egy teljes értékelést, amit itt olvashattok el, szóval nem is nagyon részletezném most. 5/5
Életem egyik legmeghatározóbb könyve és egyben kedvence is. Nemsokára bővebben írok is róla. amit majd itt tudtok elolvasni. 5***/5

Az egyik választható olvasmányom erre az évre. Nagyon meghatónak találtam, egyben egy gyönyörű történetnek, hiszen tudjuk, hogy ez mind megtörtént. Nemsokára erről is elfog készülni az értékelésem,amit majd itt tudtok elolvasni.: 5/5

Tetszett is meg nem is. Bővebben fogok írni erről a könyről is a blogon, ha egyszer eljutok oda,hogy megírjam az értékelésemet hozzá.3/5


Egy másik választható könyv a suliba. Vegyes érzéseim vannak a könyvel kapcsolatban. De szerencsére nem számítottam nagy dologra, szóval nem csalódtam benne. Ismét lesz belőle értékelés, amit majd elolvashattok itt.3/5
A sorozat továbbra is nagyon érdemes, tudom, hogy nemsokára vége lesz, aminek örülök is meg nem is. Bővebben fogok róla írni, a nemsokára várható értékelésben.4,5/5
Végre egy könyv, amiről már készült is értékelés ide a blogomra. Ezt az értékelést itt olvashatjátok el.Egyébként a könyvet a 7.Mini Könyv Klub miatt olvastam el. Nem volt igazán nekem való sajnos, 3/5

Az utolsó választott olvasmány a suliba amit elolvastam. Sajnos nem voltam a híve a könyvnek. Később jövök vele egy értékeléssel. 2/5 csillagot adok neki.
Az utolsó könyv amit ebben a hónapban olvastam.Nem voltam elájulva tőle,de sokkal de sokkal jobb lett,mint amire számítottam. Csak 6 novellát kellet olvasnunk belőle. Azok tetszettek. 4/5


Olvasásom Júliusban(véleményem):

Ebben a könyvben szerintem eddig életemben a legtöbb könyvet olvastam el. Összesen 15 könyvet. Ebbe rendkívül belejátszik az, hogy részt vettem a Youtube-n megrendezett BookTubeAThon olvasási részében. Mellesleg az is segített, hogy időpontra olvastam a könyvek felét hiszen nemsokára Szeptember, suli és még nem olvastam el mindegyik kötelező olvasmányt.Nagyon elégedett vagyok a teljesítményemmel, bár tudom, hogy az Augusztus nem lesz ennyire szép.

Sorozatok, amiket néztem ebben a Hónapban


 

1x01-1x11 VÉGE:Legjobb barátommal megnéztük 4 óra alatt,megállás nélkül.Nagyon tetszett, rendkívül megható volt. Sírtam is rendesen. Fantasztikus anime volt. 5/5


4x13-5x12: Imádom, még mindig. Bár sajnos egyre gyakrabban gondolom, hogy Jenna nagyon buta döntéseket hoz. De imádom. Eddig 5/5 Remélem az utolsó részek is ilyen jók lesznek.
1x01-1x10: Annyi ember beszélt róla, hogy muszáj volt elkezdenem.Szinte egy ültő helyemben megnéztem az első évadot. És nagyon nagyon imádtam, megérdemli a dicséreteket. 5/5 
6x20-7x02: Ne tévesszen meg! Egyszer már végig néztem! Csak legjobb barátnőm itt tart benne, épp nálunk volt, szóval megnéztünk belőle 3 részt. A sorozat fantasztikus, nemsokára írok is róla értékelést. 5**/5
2x15-2x17: Imádtam! Eddig nem voltam ennyire oda a sorozatért, de most már az egyik kedvencem. Nem zavar, hogy más mint a könyvek. Annyira izgalmas lett már, hogy egyszerűen várom, hogy újra láthassak belőle egy részt.5**/5

1x01: Imádtam azt az egy részt,amit láttam eddig belőle.5/5

Filmek, amiket Júliusban megnéztem:

Fantasztikus kis film volt. Nem volt nagyon sokat mondó, egy kis mese volt,de rendkívül fel dobta a napomat. 5/5

Annyira aranyos volt! Nagyon reklámozták az utóbbi időben és azt kell, hogy mondjam meg is érdemelte. 5*/5
Az egyik választható olvasmányom idén, ám én úgy döntöttem most ezt filmben nézem meg. Túl hosszúnak találtam.Sok szálon futott, így számomra élvezhetetlenen volt.Sokat javított volna, ha a történetek külön vannak,mert így mire bele éltem magam a történetbe, váltottunk. Mindenesetre volt értelme a filmnek. 2,5/5

Véleményem a filmes/sorozatos élményeimről:
A sorozat nézéseimmel elégedett vagyok, nagyjából ennyit szoktam nézni egy hónap alatt. A filmes nézéseimmel is nagyjából, mert sajnos hosszú idő óta nem néztem meg 3 filmet egy hónapban. Valahogy át álltam a sorozatokra, ami nem is baj, de iszonyat kevés filmet nézek. Ezen szeretnék még dolgozni. 

Véleményem a Hónapról:

Szerintem ez egy fantasztikus hónap volt. Sok élménnyel gyarapodtam és nem csak filmes/könyves élménnyel. Gyönyörű nyári hónapot tudhatok magam mögött.

Ennyi lett volna mára. Remélem tetszett számotokra ez a bejegyzés forma. Nemsokára újból írok. Addig is Sziasztok,
Margaréta Blogger

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése